Amikor Rick Remender igazán be van tépve! - HETET AZ ÖRÖKLÉTNEK - kritika
Remenderrel érdekesen indult a kapcsolatunk. Nem mondhatnám, hogy teljes munkásságát végigkövettem, hiszen csak nemrég (pár éve) vetettem bele magam a képregényolvasásba.
A veterán olvasók unszolásának engedve először a Tokyo Ghost kapcsán találkoztam Rick Remenderrel. Elég különös történet volt. Az történt ugyanis, hogy amikor megrendeltem a kötetet egy szlovák oldalról, abban bíztam, hogy angol nyelven érkezik majd meg. Sajnos, átsiklottam a részletek felett és a könyv végül lengyelül érkezett meg hozzám. Bár földrajzilag szomszédokról beszélünk, és hangzásban, valamint nyelvtanát tekintve a lengyel szláv nyelvnek minősül, én egy kukkot sem beszélek lengyelül. Így maradt a visszaküldés, és a pénzvisszafizetési garancia kihasználása.
Legközelebb már óvatosabb voltam, és a FUMAX oldaláról rendeltem be a kötetet. Pontosan úgy, ahogy azt tettem a gyűjtői kiadású SEVEN TO ETERNITY, azaz HETET AZ ÖRÖKLÉTNEK című Remender kötettel is.
Remender nem tudom, milyen kemény drogot fogyaszt reggelire, ebédre és vacsorára, de mindenesetre nem kevés idő kellett, hogy akár egy picit is értelmezni tudjam a történetet a kötet legelején. Itt ugyanis nincs felvezetés, előzetes világ- és hitbemutatás. Úgy vagyunk bedobva a mélyvízbe, hogy csak bambán kuksolunk előre, és megpróbáljuk a főszereplőkkel együtt felvenni a történet fonalát.
A történet fő szála Zhal-ban, egy kitalált világban játszódik, mely telis-tele van elképesztő lényekkel. Zhal népét azonban a Suttogások Királya sanyargatja, és többen teljes letargiába vonulva tengetik napjaikat, behódolva a Király akaratának. Csupán a varázshasználók egy parányi csapata próbál meg harcolni az elnyomás, és az eljövendőnek tűnő borzalmas vég ellen.
Főhősünk Adam Osidis, aki egy megbukott varázshasználó dinasztia sarja, és halálos betegséggel küzd. Történetünk elején éppen vadászni tanítja lányát, amikor is egy rajtaütés folyamán leég a pajtájuk, és Adam apja pedig feláldozza magát családja védelmében. Ekkor találkozunk először a Suttogások Királyával, illetve annak csatlósaival, pl. a Furulyással, aki furulyája megszólaltatásával képes szörnyű árnyakat és démonokat megidézni. Mivel Adam apja nem hajlandó elfogadni a Suttogások Királyának ajánlatát, a csatlósok megölik, ezzel bosszúra kényszerítve Adam-et, akinek eltökélt szándéka végezni a Suttogások Királyával.
Csakhogy a képlet sajnos nem ennyire egyszerű. Kezdetben ugyanis a Suttogások Királyának még nem volt ekkor hatalma. Zhal-ban ugyanis mindenki bír egyfajta különleges varázsképességgel. Vannak alakváltók, vannak akik képesek a halottakkal beszélni, megint mások képesek idegen testrészeket hozzáolvasztani saját testükhöz (őket foltozóként említi a regény). A Suttogások Királya, még mielőtt király lett volna, elkezdte meghallgatni az emberek vágyait, kívánságait, és ajánlatokat tett nekik. Rájött, hogy neki ez a hatalma, mivel ha valaki elfogadta az ajánlatát, a király képes volt belelátni a fejébe, s minél többen fogadták el az ajánlatát, annál több szemen keresztül láthatta a világot, és mindenről tudott egész Zhal-ban. És itt jön a bökkenő. Ha megölik a Suttogások Királyát, vele együtt hal mindenki, aki valaha is elfogadta az ajánlatát. És köztudott, hogy a király mindig megtartja az ígéretét.
Adam ezért csatlakozik egy maroknyi kis varázshasználóhoz, hogy megtalálják, elfogják, és elvigyék a Suttogások Királyát egy szent helyre, így anélkül tudják ártalmatlanná tenni, hogy veszélyeztetnék Zhal lakosságát.
Mivel Adam haldokol, a király neki is felajánlja, hogy segít rajta és családján, ha elfogadja az ajánlatát, s bár apja hőn tiltotta Adam-et ettől, Adam igent mond az ajánlatra. Így veszi kezdetét a hosszú, kietlen utakon és kalandokon teli küldetés, mely hemzseg a tarka lényektől, elképesztő megoldásoktól, nyakatekert civilizációktól, politikától, erkölcsi, és morális kérdésektől.
A Suttogások királya, bár a történet elején rendkívül ellenszenves főgonosznak látszik, a sztori előrehaladtával az egyik legszimpatikusabb szereplője lesz a kötetnek. Sokszor magam is kénytelen voltam egyetérteni vele, s a végén picit sajnáltam is.
Ami nehezen emészthetővé teszi a kötetet, az az, hogy Remender szinte semmi kapaszkodót nem ad hozzá. Úgy tekinti az olvasót, mintha anyatejjel szoptuk volna magunka az itteni világ törvényszerűségeit, mintha eleve hozzá lennénk szokva ahhoz, miként mennek Zhalban a dolgok. Itt-ott persze elhint némi információmorzsát a régmúlt történelméből, és harcaiból, de ezek vajmi kevés segítséggel szolgálnak az olvasó számára.
Sok a csavar a történet folyamán, és néhány váratlan esemény képes olykor teljesen egyéni ízt adni az egésznek. Ilyenkor én is elégedetten mosolyogtam, vagy döbbentem kaptam a számhoz. A történet minden apró kis hibájával együtt kimondottan élvezetes, pár szinte biztosra veszem, hogy kér még néhány újraolvasást, hogy ténylegesen minden kis részlet a helyére kerüljön.
Egy dolgot azonban a kötet kapcsán mindenképpen szeretnék kiemelni, és azok a RAJZOK. Oh, azok a mesteri, színes, szemkápráztató rajzok! Én még ennyire szépen rajzolt regénnyel nem találkoztam. Jerome Opeňa oly módon volt képes Remender agymenéseinek arculatot adni, hogy le a kalappal. Többször megálltam egy-egy oldalnál az olvasással, mert csodáltam a szebbnél-szebb rajzokat. Tehát a külcsín mindenképpen pirospontot érdemel.
Köszönöm Remendernek ezt a csodálatos kötetet, és külön köszönöm a FUMAX kiadónak, hogy ilyen bámulatos minőségben, magyarul elhozták nekünk ezt a történetet. Ez valóban FANTASZTIKUS!