Vajon ki örökli majd a bolygót? - Az idő gyermekei - véleményezés
Az ARACHNO-FÓBIA
Amikor először találkoztam Adrian Tchaikovsky munkásságával, az a Pókfény című fantasy-kötetével kapcsolatban volt, amit volt szerencsém egyiptomi kirándulásom alatt elolvasni. Ebben egy csapat hős mágusuk segítségével emberi tulajdonságokkal ruház fel egy hatalmas pókot, hogy az később segítsen nekik beteljesíteni a küldetésüket. Már ebben a kötetben nyilvánváló volt, hogy Tchaikovsky érti a dolgát. A pókok egymás közti kommunikációját olyan hitelessé és érdekfeszítővé tette, hogy az volt az érzésem, mintha egy David Attenborough dokumentumfilmet néznék. Nem intézte el annyival, hogy a pókok emberi nyelven dumáltak egymással. Ehelyett meghagyta az ízeltlábúak természeti sajátosságait mind kinézetükben, mind viselkedésük és szokásaik terén. A kötetben a pókok tapogatóik segítségével, valamint a pókhálókon küldött finom rezgésekkel kommunikáltak.
Beszédük egyszerű szavakból áll csupán, összetett gondolkodásra, mondatszerkesztésre nem képesek. Főbb szókincsük között leginkább a "veszély, anya, gyermek, támadás, éhség, vadászat, csapda, préda" kifejezések jelennek meg. Társadalmuk és szocializálódásuk megmaradt az ízeltlábúak szintjén. Tchaikovsky ezt a társadalmat tárja elénk oly módon, hogy bár megérteti velünk a pókok beszédét és fejletlen gondolkodásmódjukat, de emellett nem csinál belőlük szuperhősöket, hanem meghagyja őket azoknak, akik. Ízeltlábúak, akik próbálnak túlélni.
Pókokat az űrbe!
Tchaikovsky ezt a pókimádatot viszi tovább AZ IDŐ GYERMEKEI-ben is. Viszont a körítés és a tálalás sokat változott. Itt már egy sci-fi-ről beszélünk, tehát adottak annak alapelemei. Egy poszt apokaliptikus világ, melyben a Föld lakossága már szinte teljesen felélte annak tartalékait, és kénytelenek másik, lakható bolygót találni az univerzumban. Szerencsére az évek előrehaladtával a technológiai fejlődés már olyan méreteket ölt, hogy gond nélkül vagyunk képesek utazni az űrben egy új otthon után kutatva. Bár még maradtak emberek a haldókló "kék bolygón", a többség örömmel venné a költözést. Éppen ezért kutatók és terraformálók (ők azok a tudósok, akik képesek lakhatóvá tenni egy addig ismeretlen bolygót) egy csapata hosszú (évszázadokig, évezredekig tartó) útra indul az űr sötétjébe, hogy kriokamrákban hibernálva fényévekkel távolabb megtalálja a megfelelő otthont a fennmaradt maréknyi emberiség számára. A küldetésük végül sikerrel zárul, és találnak is egy életre alkalmasnak tűnő bolygót. A projekt vezetője, Avrana Kern meg is kezdi a terraformálási munkálatokat, melyek során egy nanovírust juttatnak az új bolygóra, melynek feladata a bolygó életvilágát egy adott szintre fejleszteni.
Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra - ehhez a folyamathoz is évezredek kellenek. Ezalatt a kutatók újra hibernálják magukat és várnak, hogy a terv elérjen a második fázishoz. Ezen fázisban a tervek szerint majmokat küldenek majd a bolygóra, hogy azokon teszteljék le a vírus hatását, és kiszűrjék az esetleges hibákat, valamint felmérjék, hogy az emberszabásúak képesek-e életben maradni a bolygó adta életviszonyok mellett. Csakhogy a tervbe egy nem várt hiba csúszik és a majmokat szállító teherhajó egy szabotázs-akciónak köszönhetően még azelőtt felrobban, hogy rakományát az új bolygóra szállítaná. Így aztán Avrana lefagyasztja magát egy, a bolygó körül keringő műhold kabinjában, tudatát pedig feltölti a fedélzeti számítógépbe, hogy az felügyelje az életfunkcióit, amíg meg nem érkezik a felmentősereg.
Újabb évezredek telnek el, és eközben a bolygón a nanovírus hihetetlen változásokat eredményez mind az állat-, mind a növényvilágban: a valaha pár miliméteres rovarok, köztük a pókok is (micsoda véletlen!) folyamatosan fejlődnek. Az újabb generációk egyre nagyobban, okosabbak, szocializáltabbak lesznek, és a bolygón kezdik lassan kiépíteni saját civilizációjukat. A pókok hadban állnak a hangyákkal, fegyvereket készítenek, vegyi anyagokat kiválasztó mirigyeket növesztenek, társadalmi ranglétrát kezdenek felállítani. De Tchaikovsky még a fejlődés ilyen mértékű előrehaladtával is képes őket rovaroknak, ízeltlábúaknak bemutatni, akik még mindig hálókkal vadásznak, tapogatóikkal kommunikálnak, és továbbra is az alapvető gondolkodási síkon értelmezik körülöttük a történéseket. Mindezek mellett megfigyelhető náluk a hatalmas előrelépés, amit a nanovírus okozott az évezredek során: nagyobbak lettek, városokat építettek ki, az uralmuk alá hajtottak egyes rovarfajokat, tenyészteni kezdtek saját rovaregyedeket harci céljaikra. Tudós-egyedeket szültek, akik folyamatosan kísérleteznek azzal, hogy megértsék, hogy mit is művel velük a nanovírus. Személy szerint ezeket a részeket olvasom eddig a legnagyobb érdeklődéssel.
Jelenleg egy újabb hajó tart a bolygóra, emberekkel a fedélzeten, akik Kern-től tudomást szereznek arról, hogy a bolygón már megkezdődtek a terraformálási munkálatok, és a hajó legénységének minden vágya egy új otthon után nézni, és letelepedni. A meglepetés viszont csak akkor éri őket, amikor hajójukkal landolnak a növényekkel és nem mindennapi méretű és tudású rovarokkal elburjánzott bolygón.
Vajon ki örökli majd az új otthont?