Január - Az álmos KING fivérek - CSIPKERÓZSIKÁK

Vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Miután elolvastam Kingtől a Kedvencek temetőjét és a Rémálmok bazárát, úgy gondoltam, belevághatok egy kiadósabb alkotásba is. Tetszett King stílusa, és bár sokan kritizálják vontatott, lassú történetmesélése miatt, nekem eddig bejött ez az írói magatartás. Külön kiváncsivá tett, hogy a CSIPKERÓZSIKÁK-at fiával, Owennel együtt írta. Az alaptörténet Owen fejéből pattant ki, miszerint milyen lenne a világ, ha hirtelen eltűnnének belőle a nők. Stephen remek ötletnek tartotta az elgondolást, és kettejük kemény munkájából született meg a több mint 600 oldalas mű.

Ami legelőször szemet szúrt és már a könyv olvasásának elején elkedvetlenített, az az első lapokon található szereplista volt. Az egész úgy nézett ki, mintha egy színdarab plakátját vagy egy filmvégi stáblistát olvasnék rengeteg (ismétlem RENGETEG) szereplővel! Megijedtem, hogy minden egyes nevet, szereplőt végig kell majd követnem, ahogy kibontakozik a történet, mely (Kinghez méltó módon) itt is több szálon fut. 

A sztori maga egy Dooling megyei börtönben indul, ahol a női rabokkal ismerkedünk meg. Jönnek az időnként már túl hosszúra nyúló szereplőbemutatások, melyekből kiderülnek a szereplők előéletei, szokásai, tévedései, a rabok bűntettei...stb.

A sokoldalas ismertetők után üde színfolt volt Evie Black megjelenése a könyvben. A csodaszép, meztelen, természetfeletti képességekkel bíró lány jelenléte varázzsal töltötte meg a sztorit. Végre lett egy kis izgalom a történetben.

A brutalitás, ahogy Evie kivégzi a lakókocsi lakóit eszméletlen durvasággal és pontossággal lett megírva, ahogy a többi küzdelem, erőszakos haláleset is. Kingék nem kímélik az olvasót, hanem egyből berántják a történések sűrűjébe.

Az AURÓRA

A fő cselekmény egy, Doolingban sebesen terjedő jelenséggel veszi kezdetét. Egy nap a nők, miután elalszanak, fehér selyemgubó veszi körül őket, és ha ezt bárki felsérti, megzavarva ezzel a nők álmát, a halált szabadítja magára: a felébredt nők vérszomjas szörnyetegként támadnak mindenkire, aki megzavarja álmukat, vagy feltépi a selyemgubót. 

A "gubó" elég erőteljes metaforaként értelmezhető a könyvben. Én a pillangó selyemgubójához hasonlítottam, amiben a csúf hernyó mesés, gyönyörű pillangová alakul át. A nők a valós világban elnyomva érzik magukat a férfiaktól, nem találják önmagukat. A gubó utat nyit nekik egy párhuzamos világba, melybe a NAGY FÁN keresztül léphetnek be. A "begubózódás" által átlépnek ebbe a világba, mely helyben ugyanaz, ahol elaludtak, időben viszont jóval a valós események után vagyunk: Az épületek, utcák, kocsik elhagyatottak. A falakat benőtte a gaz és a legalapvetőbb megélhetési forrásokért, mint a tiszta víz, alaposan meg kell küzdeni.

A nők ebben a világban próbálnak szocializálódni, míg a férfiak mindent megtesznek, hogy visszakapják őket. Férfiak VS. Nők! Középen pedig Evie, aki képes az állatokkal kommunikálni, patkányokkal kinyiratni valakit, rókával segíteni a kiválasztottakat...stb.

A történet vége egy döntés meghozatala. A párhuzamos világban a nőknek dönteniük kell, hogy visszajönnek-e a régi világukba, vagy új életet kezdenek egy férfiak nélküli világban. 

A könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy kényszerből olvasom a könyvet, és mikor időnként újra, meg újra felvettem, nem a sztori hívott vissza, hanem a fogadalom, hogy el KELL olvasnom. Természetesen voltak benne érdekes, sőt kimondottan gyorsan pergő részek (a kisbaba születése például rendkívül izgalmasan van megírva!), de mindent egybevéve nem hozta a Kingtől megszokott egyedi borzongást, és misztikumot. Kicsit olyan volt időnként, mintha Dooling aktáit olvasgattam volna egy poros kis könyvtárban, és nem válogathattam, hanem mindenkiről MINDENT el kellett olvasnom, kivétel nélkül. Ekkor alaposan leült a sztori, hogy 50 oldal után megint egy picit felpörögjön.

Hogy ajánlom-e a könyvet? Igen, de csak King rajongóknak, hogy ezt is ki tudják pipálni a gyűjteményükben. Owen még nagyon távol áll Stephentől, az árnyékában mozog, de így is legalább póbálkozik, ami dícséretes. Korszakalkotó műnek semmiképpen nem mondanám.