Meddig nyúlik az Istenek Árnyéka?

Már maga a borító egy impozáns képpel indít. Lik-Rifa, a sárkányisten pózol rajta teljes "életnagyságban", azaz a termete végighalad a könyv borítóján, gerincén és hátlapján is. Nagy pacsi a marketingeseknek, mert ez a borító valami elképesztően gyönyörűre sikerült! Rögtön a tudtunkra adja, hogy itt bizony nem tündérmesékről, csilli-villi manócskákról lesz szó, hanem fagyos, vérgőzős csatákkal átitatott, hatalmas lényekkel tarkított valódi hőseposzokról, melyekben sosem tudhatod, hogy mi vár egy barlangban, vagy a következő kőszirt mögött, és ahol csakis magadban bízhatsz, mert a bizalom törékeny jószág, és olykor megesik hogy éppen a legjobb barátod szúr majd hátba, a szó szoros értelmében.

A helyszín egy kitalált világ, melyben a hatalmas állatszerű istenségek megvívtak egymással, és legtöbbjük oda is veszett a szörnyű csatában. A föld hideg, kietlen tájjá lett, ahol az emberiség kisebb-nagyobb csoportjai próbálnak életben maradni, és gyakran ütköznek meg egymással. A viking mitológia elemei gyönyörűen átitatják a lapokat és a cselekményt, de mégsem éreztem soha erőltetett adaléknak. Pont csak annyit tudunk meg a háttértörténetekből, amennyi elegendő az éppen aktuális cselekmény megértéséhez, ami pedig 3 szálon fut.

Megismerkedünk Orkával, egy harcos nővel, akinek férjét lemészárolják, fiát pedig elrabolják, így bosszúhadjáratra indul, hogy megtalálja gyermekét, és kíméletlenül végezzen az elrablójával.

Aztán itt van Varg, egy menekült rabszolga, akit a tulajdonosa anno kétkezi harcokban próbált "értékesíteni". Varg húga halálát szeretné megbosszulni, így beáll a Véresküdtek köze. Ez utóbbi egy harcos klán, akik véresküt tettek arra, hogy megvédik egymást minden szörnyűségtől, és együtt harcolnak a gonosz ellen, hogy majd együtt ihassanak a Valhallában az istenekkel. 

Végül pedig megkapjuk Elvart, egy fiatal (szerintem igencsak vikinges) harcos-nőt, aki az Ádáz-klán tagja. Vele tudtam a legkevésbé azonosulni a kötetben. Bár a karaktere remekül ki van dolgozva és megannyi izgalmas dolog történik vele a történet során, valahogy mégsem jutottam közel hozzá, lehet hogy a második kötetben nagyobb hangsúlyt kap a személyisége. Annyi biztos, hogy minden vágya bekerülni a hőstörténetekbe azzal, hogy kivívja magának a dicsőséget a csatamezőn.

Be kell vallanom, hogy míg a kötetet olvastam, folyamatosan szólt a háttérben egy Viking-folk válogatás, és ez szinte beleolvasztott ebbe a hideg, fagyos, havas világba, amit John Gwynne megteremtett. Ott voltam a szereplőkkel a tábortűznél, éreztem a vér szagát a csatamezőkön, hallottam az egymáshoz ütköző pajzsok és dárdák zaját, éreztem arcomon a süvöltő szelet, míg lovagoltak. Egészen hihetetlen, hogy mire képes egy jól megválasztott háttérzene.

Az Istenek Árnyéka egy fantasztikus utazás egy vikingek által uralt világba, ahol a sagákat vérrel írják, és mindent beborít az omló tetemek szaga. A bátorság erény, az óvatosság pedig bölcs tanácsadó.