STEPHEN KING-féle STRANGER THINGS, avagy hogyan teljesített nálam az "Intézet"

Születésnapra egy könyvet kaptam. Egy vastag könyvet. Egy "King" könyvet. Egy várva-várt könyvet. A MESTER eddigi legrémisztőbb alkotásaként beharangozott könyvét. Ez volt a maga 485 oldalával az "Intézet", ami most újból megnyitja a pokol kapuit.

A történet elején megismerkedünk Tim Jamiesonnal, egy leszerelt rendőrrel, aki New Yorkba készül, hogy ott egy rendőri állást töltsön be, de a gépét hirtelen törlik, ezért úgy dönt, hogy elstoppol New York-ig. Ám nem jut el New Yorkba, az útja egészen Dél-Karolináig viszi, ahol egy kisvárosban telepedik le, és éjjeli kopogtatóként vállal munkát. Miután sikeresen beilleszkedik, a rendőrkapitány felajánl neki, egy rendőri állást. És itt egy hatalmas vágás van a történetben. Megáll a Tim-ről szóló cselekményszál, és megismerkedünk Luke Ellis-el, egy 12 éves kisfiúval, aki korához képest zseninek mondható, és nem utolsósorban (tudtán kívül) gyenge telekinetikus képességekkel is rendelkezik. 

Miután szüleivel eldöntik, hogy Luke hol folytatja majd tovább tanulmányait, az egyik este idegenek törnek be hozzájuk, kivégzik a szüleit, Luke-ot pedig elrabolják. Elviszik egy titkos kormányzati létesítménybe, amely az Intézet nevet viseli. Az ide rabolt gyermekek mind rendelkeznek valami különleges képességekkel. Leginkább telepatikus (TP), illetve telekinetikus adottságaik vannak. Az intézet vezetői különböző teszteléseknek, vizsgálatoknak vetik alá a gyerekeket, melyek legtöbbször borzasztóan fájdalmasak és megalázóak. Az Intézet mindezt azért teszi, hogy később a gyermekeket fegyverként felhasználhassák bizonyos nemkívánatos egyének kiiktatására. 

Hmmm.... ismerős.....hol is láttam már ilyet?....Ja, igen, megvan:

Luke az Intézetben töltött idő alatt megismerkedik az ottani gyerekekkel, barátokat szerez, és megpróbálja kideríteni, hogy miért is került ide, mi történt a szüleivel, és hogy egyáltalán kijut-e innen még valaha. 

A történet gonoszai maguk az Intézet vezetői: exkatonák, orvosok, nővérek, és persze nem utolsósorban az igazgatónő, aki egy öreg, zsémbes szemüveges hölgyként van megjelenítve a történetben.

King a tőle megszokott módon lassan bogozza ki a történet fonalát, ám nagyon kidolgozott karakterábrázolásokat kapunk mind a fő- mind a mellékszereplőkről. A gyermekeken elvégzett kísérletek némelyikénél tényleg húztam a szám, mert valóban szörnyűek, pláne ha belegondolunk, hogy ezek a vizsgálatok gyermekeken vannak végezve.

Számomra a könyv utolsó harmada volt az igazán érdekes, és itt indult be a történet és csapott át "ALIG TUDTAM LETENNI"-be. A történet indítása jó: megismerkedünk Tim-el, majd Luke-al, a többi fiatallal az intézetben, akikkel azonnal együtt tudunk érezni. Szerethető karakterek, lehet értük szurkolni (a kis Avery-re sokáig emlékezni fogok).

Utána viszont kissé leül a sztori. A vizsgálatok, bár igyekeznek változatosak maradni, egy idő után inkább monotonná válnak, és sokszor volt olyan érzésem, hogy King nem halad előre a történetben, hanem már a nem tudom hányadik bőrt próbálja lerágni ugyanarról a csontról. Amint viszont elérünk ahhoz a részhez, amikor SPOILER!! 

Luke-nak sikerül megszöknie, és a többi gyermek rájön, hogy miként tudja összpontosítani az erejét a közös cél érdekében, onnantól hirtelen irtózatosan gyors tempót vesz fel a könyv. 

Ami ezúttal nem sikerült King-nek, az a gonosz karakterek kidolgozása. Inkább voltak rém idegesítőek, mint félelmetesek. Jó, értem én, hogy egy épületkomplexum igazgatónője nem lehet egy vérszomjas farkasember, aki itt-ott elcsócsál egy gyereklábat, de ezek a negatív karakterek röhejesek. Mintha képregényhősök lennének. Stilizálatlanok. Kingtől sokkal jobb negatív karaktereket vártam volna. Ezt most nem kaptam meg.

Végszóként: Az Intézet nagyon kellemes kikapcsolódás volt, annak ellenére, hogy a sztorija egyszerű, klisés és kiszámítható. Semmiképpen sem egy mélypont Kingtől, hiszen hozza az elvárt minőséget, viszont kimagasló, újító alkotásnak semmiképpen nem mondanám. Az ÉV HORRORJÁNAK meg végképp nem.